Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Razglednica - Két hét Dalmácia

2008.09.16

Két hét - csak Dalmácia…

Egy nagyon szép dalt hallottam a napokban, Spirit of the Sea a címe. Emlékeket hozott elő, kellemes emlékeket. Nem kellett nagyon mélyen kutakodnia a dallamoknak…
Miért? Nos, mert közel voltak az elmúlt hetek - napok hangjai - képei... mert ez év júliusban megjártam ismét annak az éntengeremnek a partjait, és most újra kihallottam a dallamokból az ott megélt pillanatokat. A tengerzúgást, ami nekem Dalmácia. Napfény. Tiszta sós levegő….
Mert, az augusztus elmúltával a tenger, a táj, a mediterrán klíma kezd nagyon hiányozni. Elég hamar, és eléggé fájósan. Ezért hiánypótlásként próbálok úti beszámolókat (amelyeket csak razglednicáknak nevezek magamban) irogatni, meg fotókat rendezgetni...

Visszagondolva az idei nyaralásra, eszembe jut az első kép Zágrábnál, ahogy eltűntette a főváros mögötti hegyet, a „fekvő nagy medvét” egy hatalmas fergeteg. Kicsit néztük az OMV kút parkolójából, ahogy közeleg, majd menekülőre fogtuk a dolgot. Tengerirányban elhagytuk a hatalmas feketeséget, és már a Velebit felé haladva az A1-es autópályán mekkorafelhőszakadásba értem a Sveti Rok alagút előtt, megállni sem volt értelme sok időre, mert szinte beállt oda az a nagy vihar, és helyben rázta az autót. Aztán mennyire örültem a tunel belső védelmének majd hat kilométeren keresztül haladva a hegy gyomrában. És átérve, fent a hegyen még esett rendesen, kicsit kétségbe is estem ezért, hogy mi lesz itt, ha így marad, mert a korábbi években, amikor a Velebit tenger felőli oldalán kibújtunk, mindig igazi mediterrán nyár fogadott, nagy kánikulai július közepével.

Leereszkedve a hegyről az én Dalmáciám azonban ragyogva várt, jólesett az oly ismerős táj, a Novigrádi – öböl kék csodájának látványa, majd a zadari repülőtér kifutópályája mellett vezető úton , Sukosanban elérve a Jadranska Magistrala izzó aszfaltcsíkját, elhaladni a városka nagyon elit jachtkikötője mellett, és a hallgatni közben az út menti fenyvesek kabócáktól zúgó énekét. Szép, komótos tempóban szinte csak gurulni a tengerparti úton, mert itt már nem sürgős semmi, ráérünk.

Megérkezve, örömmel láttuk, hogy Sveti Petar na Moru nem változott egy év alatt semmit, hála az égnek. Megmaradt az a kicsi, igazi nyaralós, pihenős hely, ahová harmadik éve, visszatérő vendégként járunk eltölteni két hetet. Az ismerős ház és Sanja a boltos is nagy örömmel, régi ismerősként fogadott minket. A tenger ismét csodakék volt, szemben a Pasman sziget hosszú zöldje és a csatorna szigetecskéinek kopár, kecskerágta körvonalait látva, megnyugodtam. Igen megjöttünk, két hétig miénk is az Adria. Kipakolás, bejelentkezés, irány a víz…. Az első napok úgyis mindig csak a napról, fürdőzésről, pihenésről, a strandról szólnak, közbeiktatva egy – egy Zadar vagy Biograd városnézéssel egybekötött, bevásárlós történetet. Persze, mert enni – inni és menni is kell valamerre kicsit.


Az első hét végén, szombaton a Pagon tettünk egy strandolós kirándulást, megismerve a Pag egy újabb arcát. Mert a múlt nyáron felfedeztünk itt, a Pag városa feletti Bosana szikláinak lábánál, Metajnával szemben egy csodaszép strandolós helyet. Ezt, itt:

Kevés emberrel, kristálytiszta vízzel, nagykavicsos parttal, mozgó vizibüféssel, ott ahol a hegy lábánál édesvizű forrás tör ki a mészkő és homokkő határán. És mert megígértük, hogy ide még visszatérünk.Most a pagi hídfőnél lévő Fortica erődítmény romos szikláinál kezdtük a szigetjárást, csodáltuk vagy félórát a környék lenyűgöző látványát. De nagyon hívott már az ismerős víz, ezért sietősen végigautóztunk a sziget gerincén és pár településen át vezető, a horvát földön járónak szinte mindenütt megszokott, jó minőségű úton Pag városáig, majd túl azon szinte a világ végét keresve, mert ez a hely kicsit olyan. Ahol már szinte nincs semmi, ez a hely ott kezdődik. Csodálatosan sikerült nap lett. Csak a vízről – napról szólt minden. Mielőtt hazafelé vettük volna az irányt, felmentünk a város feletti hegytetőre, ahonnan káprázatos panoráma nyílik a monumentális Velebit hegységre, az előtte elnyújtózó hatalmas, zárt öbölre, és az öböl végét lezáró, patkó alakban elnyúló városkára.

A második hetünkön viszonylag nem volt igazi strandolós időnk. Ezért bepótoltuk az elmúltévek kánikulai nyaraiban elmulasztott, bár mindig tervezett környékbeli kirándulásokat. Szeles, de kellemes, napos – felhőkkel tarkított időjárás köszöntött ránk pár napig.

Ami arra volt jóleginkább, hogy körbejárjuk a Murter- szigetet...

...és három év után ismét elmentünk a Krka - hoz, a varázslatos Skradinski Bukhoz, most Skradinból - hajóval. Keresztül – kasul bejártuk a vízeséseket, millió kicsi és nagy csodában gyönyörködve.

No és, hogy eljussak Nin - be, és vele egy nagy adag történelmi múltba, beleszagolva a horvát egyházalapítás bölcsőjének illatába. Láttuk a világ állítólag legkisebb székesegyházát…

…és, ha már arra jártunk, persze a Vir- szigetre is, ahová biztos, hogy nem fogok nyaralni menni, mert olyan lapos és számomra nagyon zsúfolt volt.

Azokban a napokban felfedeztük Zadar óvárosának - számomra - eddig rejtett dolgait.

Esti fényeket a kompkikötőnél, fényes délben a Nap emlékművét a tengeri orgona mellett, a zadari piacot és a Sv.Anasztázia székesegyház fala mellett zenelő villanybrácsást. Sok kis sikátort, üzletet nyári nagyleárazással megnéztünk, sok jó hangulatot találtunk.

És arra is jó volt, hogy Zadarból - Biograd irányában a város szélén, végre lefényképezzek egy háborús géppuskafészket, ami azért jó pár helyen látható a mai napig,

és láttuk a Krka – tól hazafelé tartva, kicsit csak távolabb a tengertől, Skradin és Benkovac között az itteni, „belsőhorvátvilág” képeit. Azt a háborújuk alatt szétlőtt, és most helységnévtábla nélkül szédelgő fantomtelepülést, ott az úton... házakat üszkös falakkal, tetőcserép és gerendázat nélkül, gazzal benőve, falaikon valami horvát nyelven írt üzenetekkel azoknak - a feltehetően szerbeknek - akik ide sose fognak visszatérni... De ez is ott van, és valamiért nem törekednek arra, hogy eltüntessék.
Persze a tengerpartokra kell (helyesen döntve) helyezni a hangsúlyt, és ez így van jól. Azért, hogy vágyakozz vissza oda, újra s újra. Én már akár holnap kora hajnalban indulnék újra...
De ez nem mostanában lesz.
Addig meg... nos a hosszú, esős, szürke őszi napokon, és a méghosszabb téli estéken, amikor kimozdulni sincs kedve az utazó embernek, akkor jönnek majd a történetek, képek, hangulatok - gondolatok... mert valahogy ki kell bírni a következő nyárig.

Pécs, 2008. szeptember 14.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Re: ...aki kiváncsi

(sasoadmin, 2009.05.09 09:43)

Tényleg kíváncsivá tettél, nagyon. Várom a megígért meséid és fotókat ide: saso63@gmail.com
(aztán majd mondok én is valami Losinjosat - OK?)

:-)))...aki kíváncsi...

(Ildikó, 2009.05.08 23:02)

Kedves Sasó!
Nos ez a tuti hely Losinj-szigete, azon belül pedig Mali Losinj!!! Érdekes módon egyetlen utazási iroda (ill.katalógus) sem kínálja, talán épp ezért magyar beszédet nagyon-nagyon ritkán hallani ott. Ha érdekel, szívesen "mesélek" róla, na és csatolok pár kedvcsináló fotót is :-)

Januárban:))))

(sasoadmin, 2009.05.08 17:37)

Kedves Ildikó!
Köszönöm, hogy jártál errefelé. Igazából én már januárban megtaláltam a helyet :))) meg is van a dolog fogva. De nagyon kíváncsivá tettél, légyszíves add meg azt a tutit, azért. Lesz nyár jövőre is.
sasó

... Te mit választanál...?

(Ildikó, 2009.05.08 15:23)

...na ezt (is) szépen megfogalmaztad!
Most, ahogy ismét kezd hét ágra sütni a napocska, gondolom Ti is tervezgetitek, vajon Horvátország melyik részét hódítsátok meg idén nyáron. Van egy tuti tippem, ami biztosan tetszene Neked is :-))) Csodaszép hely, mi kétszer jártunk ott, és ha sikerül, ebben az évben sem hagyjuk ki...
Szép napot!